Holnap megölöm az osztálytársam – írta egy zárt csoportban a 16 éves fiú, a TEK egyből érte ment
Szerda délután értesült a posztról a Terrorelhárítási Központ, este már el is kapták az íróját.
Szerda délután értesült a posztról a Terrorelhárítási Központ, este már el is kapták az íróját.
A kaposvári férfi kerti munkát végzett, majd ellopta a tulaj pisztolyát.
A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a Magyar Falu programra is kevesebbet lehet költeni.
A Terrorelhárítási Központ egysége fogta el azt a 38 éves férfit, akinek felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt kell felelnie.
A rendőrség kevesebb mint egy nap alatt azonosított öt embert, emberölés kísérlete miatt nyomoznak.
Lengyel Róbert szerint a TEK „rendőrség a rendőrségben” rendszer szerint működik, és úgy tervezik, hogy a terrorelhárítást visszaintegrálják az ORFK egyik szervezeti egységeként.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.
Egy kutya bele is halt a viadalon elszenvedett sérüléseibe.
Az oknyomozó portál szerint Hajdu János TEK-főigazgató bizalma korábban megingott helyettesében, Bodnár Zsoltban.
G. Krisztián elbarikádozta magát, emiatt egy túsztárgyaló beszélni akart vele, de a férfi nem volt együttműködő.
Hajdu János az eseményen a mentés nehézségeiről beszélt.
Sz. Zsolt többször bántalmazta a nőt, előfordult, hogy a konyhaasztal lábához bilincselte.
Őrizetbe vette a rendőrség a 2009-ben eltűnt MTK-focista, Katzenbach Imre két feltételezett gyilkosát, akik közül az egyik az ismert rapper, Curtis testvére, Sz. Lajos. A három elfogott férfi közül a másik szintén újpesti, Sz. Lajos régi cimborája és bizalmasa.
Több vezetőt előléptettek, Hajdu János vezérőrnagyból lett altábornagy.
Az úton fekve találtak rá a súlyosan megsebesült férfira, akit ivócimborái megvertek és fegyverrel kirabolták.
Budapest polgármestere mindent köszönt Budapest lakosságának, és szerinte félelemkeltéssel nem lehet elérni az együttműködést.
A Terrorelhárítási Központ folyamatosan tartja a kapcsolatot az osztrák biztonsági szervekkel a bécsi terrortámadás óta.
Kábítószert és ékszereket is lefoglaltak a rendőrök a gyanúsítottak lakhelyén.